Találkozóinkat minden csütörtökön 10-től 12-ig tartjuk a Szent Ferenc Közösségi Ház emeleti termében.

2002 óta létezik a közösség. Alkalmaink elsősorban az édesanyák lelki feltöltődését szolgálják. Közösen gondolkodunk arról, hogyan tudunk egyre jobban Isten útján járni.

Találkozóink felépítése:

1. IMA

A közös gitáros éneklés után kérjük Szent Mónika közbenjárását anyaságunk és gyermeknevelésünk szeretetteljes megéléséhez. Ezt szabad ima, majd a Dicsőség elmondása követi.

2. MEGOSZTÁS

Rövid gondolatébresztő, problémafelvetés vagy kiselőadás után megosztjuk egymással tapasztalatainkat, gondolatainkat. Témáink általában a következő területeket érintik: imaélet, hitélet, istenkapcsolat, házastársi kapcsolat, gyermeknevelés.

Többek között a következő témákról beszélgettünk már:

-Mikor és hogyan imádkozik egy sokgyermekes édesanya?

-Okos eszközök gyermekeink kezében

-Gyermekeink hitre nevelése

-Gyermekvállalás

-New Age keresztény szemmel

A témák megvitatásában hitünkkel kapcsolatos könyvek, cikkek, előadások vannak segítségünkre.

Életünket, gondolkodásunkat és cselekedeteinket Jézus és a katolikus egyház tanításához szeretnénk igazítani.

Szeretettel várjuk az édesanyákat kisgyermekeikkel együtt!

Szeretettel várjuk a nem kisgyermekes édesanyákat is, akiknek ez a délelőtti találkozás megoldható!

A közösségben nagy megtartó erő van! Kisgyermekek mellett is lehet komoly, mély dolgokról beszélgetni!

Mindannyiunk életének meghatározó élménye, amikor baj esetén, vagy a szülőszobában annak tudatában lehetünk, hogy a csoport tagjai lélekben és imában velünk vannak a nehéz és megható pillanatokban.

Érdeklődni lehet:

Kolozsi Anita +36 20 4 777 687

Minden hónap első csütörtökén 9.15-től 10.00-ig dicsőítő szentségimádást tartunk Magyar Bertalan diakónus szolgálatával. Gitáros énekekkel, csenddel és szabad imával dicsérjük együtt az Urat.

Ezen az édesanyák kisgyermekeikkel együtt tudnak részt venni.

Az alkalom mindenki előtt nyitott.

Szent Mónika Édesanyák és Kismamák Közössége